2006. dec. 19.

Élőképeken a Sharp szupermobilja

Egyik kedves olvasónk küldött képeket a Sharp Japánban kapható 910SH modelljéről, amelyben többek között VGA felbontású kijelző található.

Még szeptember végén híreztünk a Sahrp 910SH modellről, amely a világon az egyik első olyan, sorozatban gyártott mobiltelefon, amelyben VGA (480x640 pixel) felbontású kijelző van (a legelső a Sharp 904SH). Ez már önmagában sem kis teljesítmény, de ehhez hozzájön, hogy a hátlapon egy 5 megapixeles, kétszeres optikai(!) zoommal ellátott kamera is helyet kapott. A készülék már kapható a japán Softbank (volt Vodafone K.K.) szolgáltatónál, így most átadjuk a helyet a róla készült képeknek.

 


 

 

 

 


 

 

 
Forrás: Mobilport.hu

A 2007-es Sony Ericsson mobilok listája!

Egy elég hosszú leírásra leltünk az internet böngészése közben. A lista szerint a 2007-es év nem éppen eseménytelenül telik majd el a Sony Ericsson-nál.

Érdekesen hangzik az a lista, amelyre egy külföldi fórumon leltünk rá és a 2007-ben bemutatkozó Sony Ericsson újdonságokról ad némi információt. Lássuk is rögtön, hogy milyen készülékek várhatók:

Melinda: ő várhatóan W200i néven illeszkedik majd a Walkman családba. Alapjaiban a K310i-re épül és nagyjából egy W300 lesz hagyományos formában. A szokott módon jobb oldalon Walkman gombbal és hangerőszabályzóval, baloldalt pedig lejátszás gombbal.

W610: középkategóriás, csúszkás zenemobil, a Nokia 5300 ellenfelének szánják. Kijelzője 176x220 pixel felbontású, 2 megapixeles kamera és EDGE is megtalálható lesz benne. Várhatóan 2007 első negyedévének végén jelenik meg, és tulajdonképpen a K610 Walkman változata (3G nélkül).

Na: a hivatalos neve W770 lesz. Walkman verziója a kémfotókon is látott K770-nek. Ugyanúgy 2 megapixeles, autofókuszos kamerát kap, de szoftveresen különbözni fognak a Walkman 2.0 lejátszó miatt.

Ai: a híres-hirhedt pengevékony készülék, amely W880 néven láthatja meg a napvilágot. Mindössze 9,4 mm vastag, a ház elülső része pedig teljesen fémből készült (a hátsó rész puha műanyag lesz). Rendszercsatlakozója oldalt található, nem csak 3G, hanem HSDPA hálózatokon is működik majd. Ezüst és fekete színekben lesz kapható, hivatalos bemutatója a 3GSM kiállításra van időzítve. A gyári csomagban 1 GB-os M2 memóriakártyát mellékelnek.

W910: Felsőkategóriás kagylómobil, amely műszaki tulajdonságaiban erősen rokona a Japánban kapható SO903i készüléknek. Lehetséges, hogy UIQ kezelőfelülettel érkezik, sztereó hangszórók és hosszú üzemidő van beígérve rá.

Maria: a W950 Walkman készülék utódja. Várhatóan 3,2 megapixeles kamerával szerelik majd, és ikertestvére lesz Elenának, az M600i utódjának (róla lejjebb olvashatunk).

Li: ő már a Cyber-shot család képviselője, rendes neve K770 lesz. A középkategória felé bővíti a Cyber-shot palettát. 2 megapixeles, auófókuszos kamerával és dupla LED-es vakuval érkezik, 3G nem lesze benne. Fekete és fehér színekben lesz kapható.

K810: szintén Cyber-shot készülék, alig 14 mm-es vastagsággal és 3,2 megapixeles kamerával, amely QVGA videót vesz fel. Lehetséges, hogy csak Ázsiában lesz kapható.

K800 variáns: egy némileg feljavított K800-as modell, várhatóan kagyló kialakításban. Ő lehet a valódi utódja a már nem kapható Z800-as modellnek.

Sofia: az egyik leginkább várt újdonság, amely K850 név alatt mutatkozhat be. Egyfajta fotós válasz a Nokia N95-re, hiszen 5 megapixeles, autofókuszos kamerával és Xenon vakuval szerelik majd fel. Méreteiben nagyjából a K610-et idézi majd, kijelzője 2,2" képátlójú és karcolásálló lesz. Támogatja az EDGE és 3G hálózatokat, megjelenésére 2007 első vagy második negyedévében lehet számítani.

Sxxx(1): szintén 5 megapixeles kamerás készülék, a Sofia modell némileg butított verziója, hasonlóan a K790/K800 pároshoz.

Sxxx(2): ez a modell 3,2 megapixeles kamerával jelenik majd meg. Várhatóan a K800/K810 módosított verziója.

Handycam: még nem eldöntött, hogy Handycam család is lesz. A ködös homályban lévő slider, amelynek fedlapja el is forgatható, így végül a Cyber-shot családba is tartozhat majd. Igen jó videófelvételi képességei lesznek, alapja az M600 lehet, ezért nem kizárt, hogy egyben Symbian okostelefonként bukkan fel.

Alva: őt már bemutatták, és Z310i néven lehet ismerős az olvasóknak.

E510: divatkészülék, az Emotional sorozat tagja, a középkategóriások közé szánják.

E530: szintén divatmobil, amely az E510-hez hasonlóan a középkategóriában szeretne majd versenyezni.

A pengevékony készülékek kínálata is bővülni fog, az Ai után slider mobilok is várhatók extravékony kialakításban.

Jövőre összesen 8 okostelefon lesz a kínálatban, ebből hármat az idei modellek tesznek ki (M600, P990, W950). Nézzük, mire számíthatunk:

Elena: az M600 utódja, amely 3,2 megapixeles kamerát, valamint WiFi támogatást is kap majd. Szoros rokonságban lesz a Maria kódnevű W950 utóddal. Előreláthatólag 2007 júniusában már megvehetjük majd.

Újdonságként megjelennek majd nem érintőképernyős, de UIQ kezelőfelületű okostelefonok is.

P990 billentyűzet nélküli verzió: Nagyjából 2 centivel rövidebb a jelenlegi P990-nél. Műszaki adatok nem ismertek és lehet, hogy lefújják a projektet, így nem lesz belőle semmi.

DVB-H készülék: Nagy kijelzős, TV-vevős újdonság, amely a Japánban kapható W44S modellre épül majd. Bemutatkozása a 3GSM kiállításon lesz.

Játékmobil: nem lesz PSP mobil változatban, noha sokan ezt képzelték ebbe a pozícióba. Vezeték nélküli játékra is alkalmas lesz.

K510 variáns: a mai K510 készülék más formában való megjelenése, amely lehet, hogy az E510 lesz.

K550: középkategóriás, hagyományos kialakítású modell. 2 megapixeles kamera, EDGE, memóriabővítés és 176x220 pixeles kijelző jellemzi majd.

K620: Úgy néz ki, hogy mégis megvalósul az elsőre kacsának tűnő kék színű K610 variáns. 3,2 megapixeles kamera, 100 MB belső memória található benne.

További érdekességek, hogy az oldalt elhelyezett Fast-port csatlakozó szabvánnyá válik majd, és bizonyos tartozékok ezt direkt ki is használják majd. Ezen felül fontos lehet, hogy a felsőbb kategóriás készülékek már QVGA felbontűsú videót rögzítenek majd. A pletykák szerint a P, K és Z sorozat egyike 2007-ben meg fog szűnni, állítólag az utóbbi kettő között dől el a dolog. A szoftver általánosan is megújul, fontos újdonság lesz a Nokiákról már ismert aktív készenlét megjelenése. 2007 végén megjelenhet a Walkman lejátszó legújabb, 3.0-s verziója.

Forrás: Mobilport.hu 

Az első kémfotó a Bravia mobilról!

Felbukkant egy újabb Sony Ericsson kémfotó, amelyen állítólag a márka első Bravia családba tartozó készüléke látható.

Noha még csak pletyka szintjén beszélgetnek arról, hogy a Sony Ericsson jövőre akár egy Bravia nevű készülékcsaládot hozna létre, de máris felkerült egy fotó, amelyen állítólag az első Bravia mobil prototípusa látható. A Bravia készülékek egyébként elsősorban a rendkívül jó minőségű, nagyméretű és nagy felbontású (akár 240x400 pixel) kijelző jellemezné, illetve nevükhöz illően beépített TV-vevővel is rendelkeznek majd.

Forrás: Mobilport.hu 

Világújdonság: optikai joystick mobilon

Egy világújdonság mutatkozott be, ilyet még nem láttunk. Optikai joystick, amely a mobiltelefon kezelésébe nyújt nagy segítséget.

Talán nem sokan lepődnek meg, ha azt írom, hogy az optikai joystickot nem más, mint a Samsung mutatta be legújabb, SCH-V960 típusjelű készülékében. A lényege az, hogy a hagyományos joystick helyett egy optikai szenzor figyeli az ujjunk mozgását és ezze vezéreljük a képernyőn megjelenő kurzort. A képernyőn úgy navigálhatunk vele, mint egy egérrel, hiszen nincsenek kötött irányok, 360 fokban bármerre mozoghatunk.

 

A készülékben található egy MyScreen nevű funkció, ahová kigyűjthetjük a számunkra fontos funkciókat és ezek között tallózhatunk a kurzor segítségével. Ugyanígy a zenelejátszó kezelését is nagyban megkönnyíti ez a megoldás. A V960 további tulajdonságai között 2 megapixeles kamera, Bluetooth és GPS is megtalálható. A Smart Lighting opció automatikusan állítja a kijelző és a billentyűzet fényerejét, az adott környezeti viszonyokhoz igazodva. Az SCH-V960 kizárólag Koreában lesz megvásárolható, a tervek szerint december végétől.

Forrás: Mobilport.hu 

Egy mobil havat csinál?

Íme egy érdekes megoldás télre, természetesen ismét Japánból. Híváskor hópihék villognak a teljes előlapon.

Ha valamilyen csoda folytán mobillal rendelkeznénk és hívást kapnánk, gyönyörű szép hópihék tűnnének fel az előlapon. Az AU újdonsága többféle színben és mintával lesz kapható, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy sajnos csak a távol-keleti piacon érhető el a készülék. A japán gyártó mobilját a Beauty & Beauty turbózta fel ily módon.

Forrás: Mobilport.hu 

Bill Gates a zenék másolását javasolja

Bill Gates, a Microsoft elnöke egy Seattle-ben tartott konferencián nagy visszhangot kiváltó beszédet tartott, melyben a jelenlegi digitális jogkezelési eljárásokat (a híres-hírhedt DRM-et, mely az egyes cégek saját szabványú titkosítási technológiáját jelzi) „óriási problémá”-nak nevezte, s azt javasolta, hogy a fogyasztók „vásároljanak egy CD-t és másolják fel a számítógépre”. Bill Gates szavai egy szekcióülésen hangzottak el, amelyen a legfontosabbnak számító bloggerek vettek részt, s ők adták közre a súlyos szavakat, melyek a most gyakorolt DRM gyakorlatának revíziójára szólítottak fel.


A jelenlegi használatos DRM-módszerek a gyakorlatban azt jelentik, hogy egy adott cégtől vásárolt zenét csak az adott cég lejátszóján lehet meghallgatni, de az érvényes törvényi szabályozások szerint ezeknek a védelmeknek a kikerülése a legtöbb országban illegálisnak számít, habár a vállalatok mintegy hallgatólagosan nem nyomoznak az ilyen tevékenység után, s nem indítanak eljárásokat emiatt, ha az illető nem kereskedelmi célokból teszi ezt.


Bill és a befolyásos bloggerek
Forrás: www.micropersuasion.com

Gates kijelentései azért is okozhattak meglepetést, mert a Microsoft új zenelejátszója, a Zune kifejlesztésekor egy új DRM-technológiát is kialakítottak. Meglehet, a Microsoft egyik legnagyobb vetélytársának, az Apple-nek szól mindez, hiszen az iTunes/iPod párossal az online zenei piacon szinte egyeduralkodó cég veszítene a legtöbbet, ha a DRM védelme nélküli zenék szabadon másolhatóak és lejátszhatóak lennének a különböző gyártók eszközein.

Bizonyos kiadók már próbálkoznak azzal, hogy titkosítás nélküli zenékkel kereskedjenek: ilyen például az EMI néhány kísérlete, s a szóbeszéd szerint az Amazon is DRM-védelem nélküli zenéket akar új online zeneboltjában kínálni.

Bemutatták az iPhone-t, de nem az Apple!

Végre megtörtént az, amire sokan vártak: bemutatták az iPhone-t. Azonban van egy komoly gond ezzel, ugyanis az iPhone nem is mobiltelefon és nem is Apple.

Reggel említettük, hogy hamarosan meg fog jelenni a már régóta vár iPhone. De hogy ennyire gyorsan beigazolódik Brian Lam fülese, akkor még nem sejtettük.

"A Linksys iPhone család a vezeték nélküli - de nem mobil - telefonok új generációja. A készülékek új megvilágításba helyezik a barátokkal, családdal, kollegákkal való kommunikációt. Az interneten manapság már tudhatjuk, kik elérhetők éppen akár hívásra, akár szöveges üzenetek küldésére és megoszthatunk velük már zenét, videót is, ráadásul webkamerán láthatjuk is egymást." - nyilatkozta Mike Pocock, a Linksys vezérigazgatója.

Az új kettős üzemmódú internet telefont - amely CIT400 nevet kapta - Skype-képes, töltővel és bázisállomással kapjuk. Ennek segítségével összeköthetjük számítógépünkkel új készülékünket és az amint elérhető kontaktokat érzékel a Skype-on, azonnal jelez nekünk, valamint kiírja ismerősünk nevét kijelzőjére.

 

A WIP320 készüléket kimondottan Skype-ra találták ki, hiszen ahol nincs vezetékes, csak wireless internet, ott is képes csatlakozni a világhálóra. A WIP320 a Linksys iPhone családját bővíti.

Forrás: Mobilport.hu 

Szélessévú internet havi 2900 forintért

Új díjcsomagokkal és kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe a T-Mobile internet Fix szolgáltatása, amely a WLAN segítségével már 120 olyan kistelepülésen kínál szélessávú internetezést, ahol eddig nem volt gyors internet-hozzáférés.

A három új díjcsomag közül a legkedvezőbb 2900, a legnagyobb adatletöltést kínáló Profi csomag pedig 4900 forintért kínál internetezési lehetőséget. A szolgáltatást az érintett településeken akár T-Mobile előfizetés vagy mobiltelefon nélkül is bárki igénybe veheti.

A T-Mobile internet Fix előnye, hogy az átlagosan 512 kbps letöltési és 128 kbps feltöltési sebességű internet-hozzáférés fix havi díjért, az előfizető által megadott címen vehető igénybe. Az ügyfél kérésére a szolgáltatáshoz szükséges berendezéseket a szolgáltató telepíti és felügyeli. 

A T-Mobile decemberben a meglévő egy díjcsomagot három új, még kedvezőbb tarifacsomaggal váltotta fel. 1 éves hűségnyilatkozat esetén a Kezdő csomag havi 2900, a Haladó csomag 3550, a Profi csomag 4900 forintos havi díj ellenében 3, 20, illetve 30 GB adatforgalmat biztosít. Túlforgalmazás esetén minden megkezdett GB díja 990 forint.
A WLAN berendezés havi díja 250 Ft.

További akciós kedvezmény, hogy új előfizetés és 1 éves hűségnyilatkozat vállalása esetén a T-Mobile az első 3 hónapban a havi díj 50%-át elengedi.
A T-Mobile Internet Fix megrendelhető a T-Pontokban, a 1430-as (a T-Mobile hazai hálózatából ingyenesen hívható) lakossági ügyfélszolgálaton, valamint a szolgáltató partnerénél a 06-1/477-0216-os vagy a 06-1/477-0217-es telefonszámokon. Az érintett települések listája a T-Mobile honlapján tekinthető meg.

Forrás: Mobilport.hu 

Optikai Zoom utólag

A Brando praktikus kiegészítőt dobott piacra a telefonjukat kameraként komolyabban használni akarók számára. Az elsőre elég brutálisnak kinéző eszköz optikai zoomot varázsol utólag telefonunkba.

Az akár hatszoros optikai zoomot biztosító kiegészítő egyelőre Sony Ericsson telefonokhoz és a Nokia N70-es típusához kapható, mindössze 19 dollárért (körülbelül 4000 forint).





Forrás: Prohardver.hu

2006. dec. 17.

USB-s önmegsemmisítő

Funkcióját tekintve 4-es USB elosztóról van szó, de nem ez itt a lényeg, hanem a kapcsoló, amivel hőkövetős rakétákat indíthatunk Bin Laden rejtekhelyére, a kulcs amivel gyújtást adhatunk az atomtengeralattjáróra, a másik kapcsoló, amivel elgázosítahjuk az előszobát vagy a nagy piros önmegsemmisítő gomb.

Sajnos csak egy 4 és fél órás mentés nélküli munka elvesztésével járó feszültség levezetésére alkalmas loopolt "Kill Kill Kill!" ordítás a legtöbb, amit indulatos nyers erővel a piros gombra csapva előcsalhatunk a dobozból, de azért bízunk benne, hogy a forrasztópákát is ügyesen forgató hardcore programozók majd házilag belehackelnek valami korrektebb megoldást, minimum piros gombra egy winyó formázás funkciót, hogy valós legyen a veszély, mert csak úgy az igazi. $62-ért előrendelhető itt

2006. dec. 15.

Vista a szoftverkalózok ellen

Azt, hogy a Windows Vista védelme nem csak a külső támadók, hanem az illegális felhasználók ellen is irányul, régen sejtettük. A Microsoft most közzé tette mindazt, amiről eddig csak a pletykák szóltak; íme a közleményük:

„REDMOND, Washington, 2006. december 14. A szoftverkalózkodás folyamatosan változó, ám állandó fenyegetés, amely egyaránt veszélyezteti a gyanútlan számítógép-felhasználókat és a szoftveripart. Most, hogy sok felhasználó tervezi az új Windows Vista operációs rendszer telepítését, vagy előtelepített Vistával működő számítógép vásárlását, talán még soha nem volt ennyire fontos megérteni, mekkora értéket képviselnek az eredeti szoftverek. A nem eredeti programokban az Internetről származó módosított kódok, rosszindulatú makrók és kémprogramok, valamint más fenyegetések bújhatnak meg. A szoftverkalózok eredetinek tűnő másolatot készítenek a programról, amelyet aztán az Interneten, üzletekben és az utcán árulnak...

Szerencsére nekem nem feltört verzióm van Vistából mert részt veszek a Microsoft féle Vista tesztelői programban és íg nekem egy beaktivált vistám van

Wiimote hibák

Hírügynökségi források szerint többmillió Wii konzolgépet érinthet a Nintendo napokban elindított visszahívási akciója. A gyártó egy apró, de annál lényegesebb alkatrészt cserél ki játékgépeinél: a konzol vezeték nélküli távirányítójának (Wiimote) csuklópántja túl gyengére sikerült, így a kontroller heves hadonászás közben kirepülhet tulajdonosa kezéből. A repülő távirányító veszélyes; a Wii piaci premierje óta több tucatnyi felhasználó panaszkodott összetört berendezési tárgyak, jellemzően televíziókészülék miatt.



A Nintendo gyorsan reagált a panaszokra: kicserélik a Wiimote-hoz mellékelt csuklópántokat. Az új pánt vastagabb az előzőnél, így vélhetőleg a korábbiakhoz hasonló balesetek nem fordulnak majd vele elő. A gyártó szerint a december elejétől értékesített konzolok már az új, erősebb csuklópántot tartalmazzák, ugyanakkor egy hírügynökségi jelentés azt állítja, hogy az eddig legyártott 3,2 millió Wiimote mindegyike érintett a csuklópánt-fiaskóban. Az Associated Press szerint a visszahívási akció világméretű, jóllehet a Nintendo weboldalán található csereűrlapot egyelőre csak az USA-ban és Kanadában élők tölthetik ki.

penge szájbershút

Érdekes képek jelentek meg egy, magát valószínűleg K770-nek hívó Cybershot készülékről. Annyit mindenesetre biztosan tudni, hogy a 3G képes, 9,4 mm vastagságú modell 2 megapixeles kamerával lesz szerelve. Nem maradt ki a Bluetooth és az RDS-ses rádió sem.



Penge Wókmen

Az interneten felbukkantak az első igen jó minőségű kémfotók a Sony Ericsson várva-várt pengevékony Walkman készülékéről, a W880i-ről. Ráadásul a képeken más, még bemutatás előtt álló készülékek is szerepelnek.

Jelenleg megerősített műszaki adatok nem állnak rendelkezésre, illetve a bemutatás időpontja és a várható ár sem ismert még. A nagy csoportképen nem csupán a W880i, hanem a Walkman-sorozat egy másik tagja, a W200i is látható. Két képen pedig a mindössze 9,4 mm-es vastagságot prezentálják egy másik készülékhez hasonlítva.

Elérik a 300Gb-ot a 2.5 hüvelykes(laptop) winyók

A Fujitsu továbbra is őrzi vezető pozícióját, legalábbis ami a 2,5 hüvelykes merevlemezek kapacitását illeti, a vállalat ugyanis bejelentette 300 GB tárhelyet kínáló, MHX2300BT jelű modelljét. A kapacitás növelését a merőleges adatrögzítési, angol rövidítéssel PMR technológia teszi lehetővé; a Fujitsu kínálatában így immár a PMR rendszerű winchesterek második generációja fog megjelenni.

A tároló 4200-as percenkénti fordulatszámon dolgozik, Serial ATA interfésszel bír, támogatja a Native Command Queuingot és a késleltetett felpörgetést. Írási, olvasási műveletek közben is csak 1,6 wattot fogyaszt, üzem közben akár 300g erősségű, rövid (2 ms) idejű ütést is elvisel, és a gyártó szerint igen csendes működésű. A csúcsmodell mellé MHX2250BT jelzéssel egy kisebb, 250 GB-os típus szegődik. Az újdonságokat a Fujitsu a tervek szerint 2007 február végétől szállítja, és bő egy év alatt e két merevlemezből másfél millió darabot kíván értékesíteni.

Rekordokat dönt az NVIDIA új AMD-s lapkakészlete

Az NVIDIA tegnap bejelentette az AMD processzoraihoz fejlesztett legújabb csúcskategóriás chipsetjét, az nForce 680a SLI-t. A gyártó által szerényen csak MegaTasking Computing Platformnak nevezett rendszer az AMD Quad FX megoldásával karöltve csakugyan grandiózus koncepciót hirdet: az új lapka révén négy processzormag (a jelenlegi technológiával), négy videokártya (melyekhez nyolc kijelző köthető), tizenkét Serial ATA egység és akár húsz USB-s periféria fogható munkára. A konzumer szegmensben ez a felépítés csaknem minden eddigi rekordot megdönt.

A maximális teljesítményre vágyó felhasználóknak – elsősorban játékosoknak – szánt alaplapokhoz fejlesztett új chipset két MCP-ből (Media and Communications Processor) áll, mindkettő egy-egy 16 bites HyperTransport kapcsolaton kommunikál a rendszer egyik processzorával. A chipek egyenként egy-egy PCI Express x16 és x8 interfészt bocsátanak a grafikus alrendszer rendelkezésére, az nForce 680a SLI-re épülő alaplapok ezzel akár négy videokártya fogadására is fel lehetnek készítve. A gyártók a videokártyák számára fenntartott csatlakozók mellett – a méretszabványok adta kereteken belül – szabadon dönthetnek arról, hogy a rendelkezésre álló maximum nyolc PCIe x1 és a tíz hagyományos PCI bővítősínből hányat integrálnak az alaplapjukra.



Az új lapkakészlet a tárolórendszer és az I/O eszközök tekintetében sem szűkmarkúskodik: az nForce 680a SLI maximum tizenkét Serial ATA II egységet és négy PATA eszközt kezelhet, előbbiek RAID 0, 1, 0+1, 5 és JBOD tömbökbe is összeköthetők. A rendszerhez maximum húsz USB-s periféria csatlakoztatható, az alaplapok pedig akár négy gigabites hálózati csatlakozót is felvonultathatnak – ezzel a kisebb szervereket is szégyenbe hozva. A hálózati vezérlők egyaránt támogatják a First Packet és DualNet (Teaming, TCP/IP-gyorsítás) funkciókat. A chipset mindemellett az Azalia 7.1 csatornás HD Audio rendszerét kínálja fel a térhatású hangélményt előnyben részesítő felhasználóknak.

Arról egyelőre nincs hír, hogy az új lapkakészletre épülő alaplapok milyen ársávban kerülhetnek forgalomba, mint ahogy eddig egyetlen gyártó sem jelentette be az újdonságra épülő termékét, termékeit. Bár az NVIDIA szerint a chipset szállítása már megindult, szinte esélytelen, hogy a vásárlók még idén a boltok polcain láthassák viszont az nForce 680a SLI lapkakészletét tartalmazó alaplapokat. A chipsetnek a korábbi gyakorlattal ellentétben egyelőre nem kerül piacra szerényebb tudású változata.

Láncfűrész controller PS2-höz


A NubyTech ma bejelentette a PS2-be dokkolható művérbe mártott pazar láncfűrész controllert. Minden szülő álma, ideális karácsonyi ajándék. Az eszköz a hamarosan megjelenő Resident Evil 4-hez készült. Van hozzá indítózsineg, amivel berántható a eszköz egy igazi láncfűrész hangeffekt kíséretében. Speckó fícsörként a játékban a láncfűrész poziciója úgy állítható ha az eszközt lejjebb vagy feljebb tartjuk a valóságban. A Resident Evil legújabb részével egyidőben az ősszel kerül a boltok polcaira 60 dollár körüli áron.

2006. dec. 9.

Xdobozból meglesz a 10m?

A Microsoft bejelentette, hogy tízmillió Xbox 360 játékkonzolt szeretne leszállítani év végéig a kereskedelmi partnereinek.

Ez a szám tehát az a mennyiség, amit a Microsoft eljuttat a boltokba. Benne van a raktáron lévő készlet, a boltok polcaira kipakolt mennyiség, és persze az is, amit ténylegesen sikerül eladni a vásárlóknak. 2007. júniusa végéig egyébként további 10-15 millió eladott Xbox 360-ra számítanak. A legutóbbi leszállított mennyiség egyébként 6 millió volt. További érdekesség, hogy az Xbox több évvel ezelőtti debütálásakor a megjelenést követő három negyedévben 4,7 millió példányt sikerült értékesíteni, míg most az Xbox 360 esetén ez a szám egy millióval több, vagyis 5,7 millió volt.

Windows + 100$-os laptop???

A Microsoft elérhetővé kívánja tenni a Windows operációs rendszert a százdolláros laptop (One Laptop per Child – OLPC) projekt számára – jelentette be szombaton a NetEvents konferencián Hongkongban Nicholas Negroponte, a terv ötletgazdája és vezetője, aki elmondta, hogy tiszteli Bill Gates-t, s személyesen tárgyaltak e lépéssel kapcsolatban. Beszélgetéseik eredménye az, hogy mindössze egy SD-kártyát kell a százdolláros laptopba helyezni, mellyel megnövelik a gép tárolókapacitását, így a Windows is futhatna rajta.

Az eredeti tervek szerint ugyanis a gépeket Linux operációs rendszerekre (Red Hat Fedora disztribúcióra) és programokra tervezték, ám a Windows ennél jóval nagyobb, minimum 1,5 gigabájtos tárolókapacitást igényel.

Bill Gates már nem egyszer nagy nyilvánosság előtt kritizálta az OLPC projektjét, leginkább a pici képernyő és a szerinte alultervezett merevlemez (flashmemória alkotja ezt is) kapacitása miatt.

A Microsoft szóvivője nem kívánta kommentálni Negroponte bejelentését, így azt sem tudni, a redmondiak milyen feltételekkel szállnának be a tervbe – ha egyáltalán.

Jönnek az átlátszó chipek

Egy amerikai egyetem kutatói a napokban jelentették be, hogy sikerült előállítaniuk a világ első teljesen átlátszó integrált áramköreit. Az Oregoni Egyetem munkatársai által szervetlen anyagokból előállított mikrochipek különleges vizuálius tulajdonságaik ellenére állítólag rendkívül olcsón állíthatók elő, így hamarosan a mindennapi eszközökben is megjelenhetnek majd.

A kutatók jelenleg ugyan még csak egy ötállapotú gyűrűoszcillátort tudnak átlátszó változatban előállítani, szerintük azonban ez már bizonyítja a technológia lehetőségeit, mert ahhoz hasonlítható, mint amikor egy programozó egy "Hello world!" programot ír meg egy újonnan létrehozott programozási nyelvben, annak kipróbálása céljával.



"Ez egyértelműen bizonyítja, hogy tudunk átlátszó tranzisztorokból álló integrált áramköröket létrehozni", vélekednek a kutatók, akik szerint "a munka hátralévő része innentől kezdve már kivitelezhetőnek tűnik". Utóbbi megállapításra az ad okot számukra, hogy átlátszó áramköreiket pontosan ugyanolyan litográfiai (levilágítási) eljárással állítják elő a hordozó felületeken, mint amelyet jelenleg is alkalmaznak a hagyományos chipek gyártásában, így az utóbbihoz kidolgozott eszközöket és technológiákat nem nekik kell már feltalálniuk és megalkotniuk.

Ugyanakkor az eszközök kereskedelmi hasznosíthatósága előtt még számos problémát kell megoldaniuk a fejlesztőknek. Ezek közül a legfontosabb egy ún. P-csatornás elem kidolgozása, amely nem csak rendkívüli mértékben csökkenthetné a jelenleg még igen energiaéhes eszközök fogyasztását, de lehetővé tenné analóg és digitális jelek feldolgozását egyaránt az eszközök számára.

Az Oregoni Egyetem munkatársai szerint továbbfejlesztett formában az átlátszó mikroelektronikai elemeket autók szélvédőjében, mobiltelefonokban, TV-kben és játékokban, sőt, "eldobható" tömegcikkekben is fel lehet majd használni, de a korábbiaknál jobb hatásfokú napelemek, és LCD kijelzők építésében is fontos szerephez juthat.

Háromdimenziós alakzatok a levegőben

A japán National Institute of Advanced Industrial Science and Technology (AIST), a Keio University és a Burton Inc. kutatói néhány hete a háromdimenziós képalkotás egy szokatlan, új módszeréről számoltak be. Készülékükkel a levegőben lebegő, apró képpontokat, illetve belőlük összeálló alakzatokat lehet létrehozni. A megoldás azon az ismert jelenségen alapul, hogy a fókuszált lézersugár fókuszpontjában gázok fénykibocsátással járó plazma állapotba hozhatók.

A japán tudósok eljárása a korábbi próbálkozásokhoz képest nagyobb, fényesebb és kontrasztosabb alakzatok létrehozását teszi lehetővé, melyekhez semmi különleges anyagra nincs szükség, csupán levegőre. A megjelenítés valóban háromdimenziós, vagyis nem kell kicselezni az emberi szemet, a készülék akár körbe is járható.


A kutatók infravörös impulzuslézert alkalmaztak; a képalkotó eszköz és a legtávolabbi fókuszpont távolságát sikerült több méterre növelniük, a másodpercenként kirajzolható pontok száma jelenleg 100. Az impulzusok szinkronizálásával és a szoftveres vezérléssel lényegében bármilyen két- vagy háromdimenziós objektum kirajzolható, bár Leia hercegnő alakja egyelőre talán kissé bonyolult lenne. A feltalálók kereskedelmi felhasználással kapcsolatos terveikről egyelőre nem nyilatkoztak.

2006. dec. 8.

USB ceruzaelem


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A brit Moxia egy remek USB-ről újratölthetős elemmel állt elő, mely az USBcell nevet kapta. Az elem pozitív vége trükkösen lehajtható és alatta bújik meg az USB csatlakozó. Egyelőre csak a normál ceruzelem, AA méretű verzió kapható 13 fontért (4900,- Ft), de a site-on már megtekinthejük a készülő 9V-os, AAA és mobilokba szánt, aksi szerű változatot is. Azt írják, hogy a AAA-s, azaz a mini ceruzaelem normál méretű USB csatlakozóval is kapható lesz. Szerintem egy normál USB csatlakozó szélesebb, mint egy AAA-s elem átmérője. Nem tudom hogyan gondolták. Egyébként 5 óra alatt 90% fölé tölthető, amit egy kis LED ki is jelez.

Wii Start az öreg kontinensen

Ma éjféltől az európai üzletek is megkezdhették a legújabb Nintendo játékkonzol, a Wii árusítását. A gyártó, úgy tűnik, megfelelően felkészült a kereskedelmi forgalmazásra, hiszen az amerikai, a japán és az európai premiert viszonylag szűk időkeretben sikerült lebonyolítani, és amint most újra megerősítették, ez év végéig világszerte négymillió konzolt szállítanak le, 2007 márciusáig pedig további hatmillió kerül az üzletekbe.

A Wii dobozában a konzolon kívül a két újszerű, mozgásérzékelős játékvezérlő, valamint – ezek lehetőségeit demonstrálandó – a Wii Sports játék található meg. A Nintendo tájékoztatása szerint év végéig régiótól függően 24–30 játékszoftver kerülhet a polcokra, élükön a The Legend of Zelda: Twilight Princess című újdonsággal, ám ezeken kívül a beépített emulátor régebbi Nintendo és Sega rendszerekre írt játékok futtatását is lehetővé teszi.



Az európai premierrel egy időben Magyarországon is megkezdődött a Wii forgalmazása, bár több helyen már elővételben eladták az érkező mennyiséget. Az egyik nagy hazai elektronikai áruház most 69 990 forintos áron kínálja a Wii Sportsot is magában foglaló csomagot, míg a Zeldához 14 990 forintért lehet hozzájutni ugyanitt.

Frissítve: Az általunk megkérdezett forgalmazók közül a Media Markt képviseletében Szánthó Balázs, a cég koncepciómenedzsere nyilatkozott a készleteket illetően: „A Media Markt december 8-tól kezdte árusítani a Nintendo Wii-t. A várható nagy érdeklődés miatt csak reménykedni tudunk abban, hogy a mostani és a várható készlet elegendő lesz a karácsonyi igények kielégítésére. A termék iránt már az első napon nagy a kereslet, ezért elképzelhető, hogy átmeneti hiánnyal kell számolni, de erre a hétvégére még biztosan kitart a készlet. A Nintendo Wii-ből limitált darabszámú termék érkezett Magyarországra, ezért elsősorban nem rajtunk múlik, hogy elegendő legyen belőle. A jövő hétre várjuk az újabb szállítmány érkezését, azt követően pedig már csak január közepén kapunk újra a Nintendo Wii-ből.”

A Marvell bemutatja az XScale processzorok új nemzedékét


Az Intel Xscale divíziója tulajdonostváltottl, az XScale mikroprocesszorok fejlesztésért felelős Marvell Technology Group már is bejelentette a PXA300 processzorcsaládot, mely a jelenlegi PXA270 szériát követi a sorban.

A Monohans kódnév alatt futó vadonatúj processzorcsalád tagjai:

  • PXA300 (Monahans L): belépőszintű változat maximum 624MHz-es órajellel, Intel Wireless MMX 2 grafikus gyorsítással.
  • PXA310 (Monahans LV): ugyancsak 624MHz-en ketyeg. A PXA310 hardveres videó gyorsítóval rendelkezik, ami nagysebességű (30fps) és nagyfelbontású (640x480) videólejátszást tesz lehetővé.
  • PXA320 (Monahans P): Elsőként lép piacra 2007 első negyedévében. A multimédiás felhasználásra szánt Monahans P órajele maximum 806MHz-re ütemezhető, mely a gyártó állítása szerint továbbra is alacsony áramfelvétellel társul. A Monahans P rendelkezik másodszintű gyorsítótárral és akár 4GB DDR RAM-ot is képes címezni.
A PXA300 széria nem szakadt el gyökereitől. A korábbi XScale modellekkel kompatibilis utasításkészletének köszönhetően a Monohans processzorok futtatnak, bármely ARM CPU-ra forsított szoftvert. Mindhárom CPU órajele dinamikusan szabályozható Wireless Intel SpeedStep technológia segítségével

Modern svájcibicska

Hát már éppen itt volt az ideje. Már eddig is minden elképzelhető kütyüt belezsúfoltak a svájci bicskákba, volt már benne lópatkoló szerszámtól kedzve a csillagvizsgáló teleszkóp polirozóig minden, így nem meglepő, hogy kijött az USB memóriás változat is. Ennek én is örülök.

A rendszergazdák svájcibicskája 64 és 128 megás változatokban kerül a polcokra. A kisebbért 55 euróval húznak le minket. A 128-asat pedig még nem lehet kapni, pedig én az 1 Gigásra gyűjtök. Jó lenne iparkodni és nem vakarózni.

USB-s Pohárfűtő

Az USB-s bögremelegítők már egyáltalán nem számítanak újdonságnak, de ez a multifunkciós egység a melegítésen felül USB elosztóként is szolgál. Azt nem tudom mire jó, mivel a mai gépeket alapból min. 4 USB porttal szállítják, de.. megvan! Mindegyikhez további 3 USB-s bögremelegítőt csatlakoztathatsz és megnyithatod Magyarország első USB-s kakaómelegentartó vállalkozását, egy jó darabig garantált a monopolhelyzet a piacon.

Perelik a Redmondiakat

Csoportos keresetet kezdeményezett egy elégedetlen Xbox 360 vásárló a Microsoft ellen: a washingtoni vásárlói érdekeket Védő törvényre hivatkozva szerződésszegéssel vádolja a Microsoft-ot az október 31-én megjelent őszi dashboard frissítés kapcsán, mivel az eleddig tisztázatlan hiba miatt számos gépet tönkretett. A vád minimum 10 millió dolláros kártérítéssel számol, ám ez az összeg a Microsoft védelmi stratégiájának függvényében még jelentősen változhat - fejlemények az elkövetkezendő hónapokban várhatóak, a Microsoft mindenesetre az incidens miatt tegnap este már kiadott egy sajtóközleményt a garanciális feltételekre vonatkozóan.

USB-s Robot Hóember

Hamár 11 fokban esőből nem is lehet hóembert építeni, cserébe itt a galaktikus USB-s hórobot.

Hogy teljes legyen az öröm, Knightrideresen pásztázó szemének színe és a pásztázás sebessége is állítható. Fém karjaival fenyegetőzik és néha gonosz hangokkal ijesztgeti a 6 éven aluliakat.

 

N93i fotók

 

most napvilágot látott fotók már kitűnő minőségűek (mellesleg Nokia N73-mal készültek) és a jelek szerint ideális körülmények között fotózhatott az illető. Maga a készülék az eddig látottakhoz képest nem változott, ugyanúgy tükörfelületű az előlap és új joystick került az oldalára. Megmaradt a lencsevédő fedél, de az már jól látszik, hogy komolyabb méretcsökkenésre nem számíthatunk, legfeljebb a vastagság fog csökkeni, meg talán a súly is barátibb lesz.

 

 


LG KG800 az év fashion mobilja

A hét hónappal ezelőtt piacra dobott és azóta több mint 6 millió példányban elkelt készülék versenykategóriájában olyan világhírű mobilgyártókat utasított maga mögé, mint a Nokia, a Samsung, a Motorola és a Sony Ericsson. Az LG standjára látogató érdeklődők a fekete, fehér, rózsaszín és borvörös színben is kapható telefonokat tesztelhették a helyszínen. A világsikerű Chocolate telefon idén iF és Red Dot Design díjakat nyert, formatervezése Asia Award elismerésben részesült, valamint Mobile Choice Consumer Award-ot kapott az egyedi stílusának és az elégedett vásárlóknak köszönhetően.


Régebbiek | Végére »